Egy dühös nő az étterem padlójára szart, majd a kakával megdobálta a pincéreket – videó

Bizonyára mindenkit bosszantottak már fel vendéglátóhelyen, egy kanadai nőnél azonban annyira elszakadt a cérna, hogy mérgében a padlóra székelt, majd a béltartalmával meg is hajigálta a dolgozókat.

Az eset a kanadai Langley városában történt még hétfőn, és a biztonsági kamera “szerencsére” mindent rögzített.

A helyi sajtó szerint a nő azért rágott be a Tim Hortons gyorsétterem-lánc dolgozójára, mert az nem engedte be a vécébe. A cég közlése szerint a vendég “a múltban tanúsított viselkedése”, valamint “a vendégek és a dolgozók biztonsága” miatt lett kitiltva a mellékhelységből.

Ekkor döntött úgy, hogy magához vesz néhány szalvétát, letolja a nadrágját, és a padlóra ürít. Ezután már csak az látható a videón, hogy felmarkolja végterméket, és az eladókra hajítja.

Csakúgy, mint a szalvétákat, amikkel kitörölte a fenekét.

A rendőrök végül a parkolóban fogták el a nőt, őrizetbe vették, majd egy bírósági idézéssel szabadon engedték. Egyelőre nem dőlt el, hogy milyen vád alapján indítanak majd ellene eljárást.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss virál hírekről!

vagy

Köszönöm, már követem az oldalt!