Hét fogat műtöttek ki egy újszölött indiai kisbabából

Hét fogat műtöttek ki egy újszölött indiai kisbabából

Műteni kellett egy csecsemőt Indiában, mivel a kicsinek egyhónaposan már hét teljesen kinőtt foga volt.

Sikeresen megműtöttek a nyugat-indiai Gudzsarát államban egy egy hónapos csecsemőt, akinek hét foga nőtt ki.

A kisbaba jól van – mondta el a BBC-nek Mít Ramatri szájsebész. Az orvos beszámolt róla, hogy a műtétet két fázisban végezték: először négy, majd három fogat távolítottak el.

Az MTI híre szerint csecsemőt a szülei vitték el a gyerekorvoshoz, mert nehezen szopott. Kiderült, hogy hét foga nőtt ki.

„Előfordul, hogy újszülötteknél előtűnik a fogak csúcsa, de egy darabig még nem nőnek ki. Ebben az esetben azonban a hét fog teljesen kinőtt”

– mesélte Ramatri.

Az orvos hozzátette: ő ugyan sohasem olvasott hasonló esetről, de ez akkor sem feltétlenül rendellenes. „Ez egy normális biológiai folyamat, csak ezúttal hamarabb zajlott le” – vélekedett.

A szájsebész kifejtette: azért volt szükség a fogak eltávolítására, mert ha bármelyik kiesett vagy kitört volna, a kisbaba légcsövébe bekerülve fulladást okozhatott volna. Mint mondta, a kisfiú most már jól szopik, de azt nehéz lenne megjósolni, hogy a műtét után hogyan fejlődnek majd a gyerek fogai.