Nem sokon múlott, hogy nem lett tragédia egy családi kenuzásból a Badacsony környékén. Egy háromfős család borult a vízbe, és nagy szerencséjük volt, hogy egyikük integetését kiszúrták a vízirendőrök.
Az eset a Badacsonylábdi előtti vízterületen történt még kedden 15 óra 30 perckor – írta honlapján a rendőrség. A közlés szerint a vízirendőrök egy mentőmellényben integető személyre lettek figyelmesek, akihez azonnal odasiettek.
A nő elmondta, hogy családjával egy kenuból egy rossz mozdulat miatt a vízbe estek, azonban visszamászni már nem tudtak és kiabálásukat sem hallotta meg senki, ezért ő a part felé kezdett úszni segítségért, de elfáradt.
Az egyenruhások a 43 éves budapesti lakost a szolgálati kisgéphajóba emelték, majd közösen megkeresték lányát és férjét is, akik addig a kenuba kapaszkodva vártak. A rendőrök őket is hajóba emelték, majd a családot a kenuval együtt biztonságban a közeli strandra vitték.