Egy napot sem bírt ki a „megjavított” Széll Kálmán téri óra

Egy napot sem bírt ki a „megjavított” Széll Kálmán téri óra

Átok ül a Széll Kálmán tér óráján, most már csak erre lehet gondolni.

Az egész azzal kezdődött, hogy az összvissza járó órát megelégelte az utca népe. Először csak 1 helyesen járó faliórát ragasztott valaki az oszlopra, majd ezt az önérzetes fenntartók leszedték, mire még nagyobb népi órásmozgalom kerekedett, és pár napja már boldog-boldogtalan órákat hordott a térre, és celluxozták fel nagy bőszen.

Ekkor megemberelték magukat az üzemeltetők, és tegnap nekiláttak megjavítani az eredeti kijelző. Úgy tűnt, hogy sikerült is, levonultak a helyszínről, ma reggel azonban a 444 már azt posztolta, hogy az óra ismét bekrepált, egy napot sem bírt ki.

Budapestnél nincsen csodásabb.

Közzétette: 444 – 2017. február 7., kedd