Fotó: Facebook / Gáspár Győző

Majdnem 200 millát vittek el Győzikéék széfjéből

A 43 éves showman állítja, nincs köze a pénzhez.

A Blikk írta meg, hogy Győzike ellen költségvetési csalás és sikkasztás miatt nyomoz a NAV. A showmannál április közepén tartottak házkutatást, a múlt héten pedig egy banki széfből vittel el a nyomozók 194 millió forintot.

Győzike azt mondja, hogy a közel 200 millió nem az ő pénze volt, ezt pedig dokumentumokkal fogja majd igazolni. Elárulta: még 2004-ben

136 millió forintot kapott a nagymamájától,

amit 2010-ben lefoglalt a NAV, mikor adócsalással vádolták őt és Bea asszonyt. Mikor visszakapták a pénzt, azt a lányainak adta Győzike, ki is egészítette kicsit, a NAV nyomozói pedig ezt a pénzt találták most meg a széfben.

Győzike a Blikknek elmondta: sem a pénz, sem a fiók nem az ő nevén volt, a nyomozók viszont azt próbálják bebizonyítani, hogy Evelin lánya helyett ő írta alá a papírokat. Ennek tisztázása érdekében igazságügyi írásszakértőt is bevetnek majd.

Fotó: Facebook / Gáspár Győző