Olyan okosékszerrel rukkolt elő egy hardvergyártó cég, ami teljesen kiválthatja a jelszavakat, a bérleteket, helyettesítheti a slussz-, és a lakáskulcsot, valamint fizetni is lehet vele.
A Token névre hallgató (és az azonos nevű cég által gyártott) kütyü okosgyűrű alapverziója 249 dollárért – durván 70 ezer forintért – árulják. Az Index szerint van rajta ujjenyomat-leolvasó, így ha nem te húzod fel, hanem más, akkor nem működik.
És hogy mit tud ez az egy feltöltéssel két hétig működő gyűrű? Beállíthatod rajta a lakásajtód nyitókódját, így nem kell kulcs eztán, ugyanezt meg tudod csinálni az autódnál (ha olyan, értelemszerűen azért ehhez megfelelő hardver és szoftver is kell a másik oldalon), összekötheted a bankkártyáddal, így az NFC csipes kártyaolvasónál elhúzva fizetni is tudsz vele.
Mindemellett a gyűrű munkahelyi belépőkártyát is helyettesíthet, a Bluetooth-kompatibilis számítógépeknél kiválthatja a jelszót (elég lesz odatartanod, nem kell jelszavakat pötyögni), valamint a Magyarországnál szerencsésebb történelmi és gazdasági fejlődésen átesett országokban bérlet helyett is lehet használni.