Összevertek egy lányt az 1-es villamoson, mert rossz helyen állt

Összevertek egy lányt az 1-es villamoson, mert rossz helyen állt

Ketten estek neki szerdán egy 25 éves, munkából hazafelé tartó lánynak az 1-es villamoson, akinek elmondása szerint annyi volt a bűne, hogy rossz helyen állt.

Kinga a Blikknek mesélt az őt ért atrocitásról.

„Békésen álltunk, amikor egy lány odaszólt nekem, hogy „jobb lesz, ha arrébb mész”. Nem szóltam vissza, de párja is elment mellettem, miközben teljes erejéből nekem jött”

– idézte a lap a kereskedelmi asszisztensként dolgozó lány szavait.

Kinga elmondta: ezután a 25 év körüli férfi visszajött, és teljes erővel arcon ütötte. Kinga megpróbálta lenyugtatni, ekkor viszont nekiugrott a lány is, aki tépni kezdte a haját, és összekarmolta az arcát.

Kinga segítségére egy közel ülő srác sietett, megpróbálta leszedni róla a lányt. Szerencsére épp jött egy megálló – a Puskás Ferenc Stadion közelében voltak -, így le tudtak menekülni a villamosról.

A cikk szerint a bántalmazott lány feljelentést tett a rendőrségen.