Pontosan látszik, meddig tart a szép strandidő

Pontosan látszik, meddig tart a szép strandidő

Néhány napig még élvezheted a lassan múló nyár szebb napjait, 34 fok is lesz, aztán egy hidegfront megint felrúgja az asztalt.

Az Időkép szerint kedden sok lesz a napsütés, 27-31 fokra melegszik majd a levegő, esőtől nem kell tartani, a szél egy kicsit erősebb lehet,

Szerdán folytatódik a túlnyomóan napos idő, de délután a Dunántúlon kisebb gomolyfelhők megjelenhetnek az égen, viszont legfeljebb a nyugati határnál alakulhat ki egy-egy zápor, esetleg zivatar. Északnyugaton megélénkülhet az északnyugati szél. Reggel 11-17 fokra ébredhetünk, majd napközben 29-33 fokig melegszik a levegő – írták.

Csütörtökön sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk, csapadék nem valószínű, legfeljebb északkeleten lehet élénk az északkeleti szél. A legmelegebb órákban 29-33 fokig szalad majd fel a hőmérséklet.

Pénteken és a szombati nap első felében is sok napsütésre készülhetsz. Főként szombaton többfelé feltámad a délies szél. A szakemberek szerint pénteken 30-34, szombaton 29-35 fok várható.

Szombat késő délután északnyugat felől egy hidegfront érkezhet záporokkal, zivatarokkal, feltámadó északnyugati széllel, lehűléssel. Ennek hatására a portál prognózisa szerint vasárnap mindössze 25 fokra számíts csak, és a hétfő sem lesz sokkal melegebb.

Fotó: Időkép