Szüléssel avatták fel az új mentőt Derecskén – nézd, milyen édes a pici!

Szüléssel avatták fel az új mentőt Derecskén – nézd, milyen édes a pici!

Nem ért már el a kórházba a két hete kapott mentőautó a kismamával, ezért az út mellett segítették világra a szakemberek a gyermeket. Mutatjuk a kis jövevényt!

Az eset vasárnap reggel történt, ekkor futott be a segélykérés a derecskei mentőállomásra, mely szerint egy terhessége utolsó napjaiban járó kismamának elfolyt a magzatvize, és fájásai vannak – írta a Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

„A kiérkező bajtársak gyors vizsgálat után megállapították, hogy nincs sok idő gondolkodni, minél hamarabb kórházba kell érni. A kismamát gyorsan mentőbe helyezték és elindultak vele a gyógyintézetbe. A fájások egyre sűrűbbek lettek, majd a szülés beindult így a település határában a mentők egy egészséges kisfiút segítettek a világra.”

– áll a posztban, ahol fotót is mutattak a kicsiről:

Szüléssel avatták fel az új mentőtVasárnap reggel érkezett a segélykérés, mely szerint egy terhessége utolsó napjaiban…

Közzétette: Országos Mentőszolgálat – 2017. szeptember 4., hétfő

Az aprócska fiú volt az első, aki ebben a mentőautóban született, az új járgányt ugyanis csupán két hete kapta a derecskei mentőállomás.