Lezavarta a sofőr a srácot az 5-ös buszról esőben, mert elviteles kávé volt nála

Lezavarta a sofőr a srácot az 5-ös buszról esőben, mert elviteles kávé volt nála

Szakadó esőben küldte le a BKK sofőrje Benjámint, mert annak egy lezárt tetejű elviteles kávé volt a kezében. A közlekedési cég meg jól kiállt a buszos mellett.

Amint azt Benjámin a 444-nek elmondta, jó pár száz elviteles kávéval pattant már fel BKV-buszra, de eddig még egyik buszos sem sérelmezte azt.

Nem úgy az 5-ös sofőrje, aki még pár hete, a szakadó esőben küldte le a srácot a pohárral a buszról. Benjámin lefotózta a veszélyes rakományt, ami miatt távozásra kényszerült:

Budapest lett az első hely a világon, ahol bármikor lezavarhatnak egy tömegközlekedési járműről a lezárt, fedeles kávéspoharad miatt.

Közzétette: 444 – 2017. szeptember 7., csütörtök

A fiatal úgy döntött, nem hagyja annyiban. Az esetet jelentette a BKK-nak, de legnagyobb meglepetésére a cég a sofőrnek adott igazat.

Az indoklásból a legabszurdabb mondatot ki is emeljük szó szerint:

„A dolgozó előadása szerint Ön a pohár tetején lévő lyukkal ellátott műanyag lapra mondta azt, hogy az a pohár fedele, mely azonban csak a folyadék kilötyögését tudta volna megakadályozni.”

A BKK válasza kitért rá, hogy a sofőr szabályszerűen járt el, mert

„az elvitelre szánt, fedeles folyadék is okozhat kárt, ha bármilyen okból vészfékezésre kényszerül az autóbusz, vagy kanyarodáskor kiesik a pohár az utas kezéből.”

A történetben talán a legszebb az, hogy Benjáminnak a következő járaton egy másik sofőr azt mondta, miután a fiú elmesélte, mi is történt vele, hogy a kollégájának csak rossz napja volt.