Megnyílt az ARC plakátkiállítás az 56-osok terén (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Megnyílt az ARC kiállítás – 85 óriásplakátot nézhetsz meg idén

Szeptember 8-án megnyílt az ARC plakátkiállítás a budapesti 56-osok terén, a zsűri 850 pályamunkából választotta ki a legjobbakat.

Ez a pályázat és kiállítás azoké az állampolgároké, civileké, akik tudatosan tekintenek az életükre, van véleményük róla és azt vizuálisan is meg tudják fogalmazni – fogalmazott össze Bakos Gábor, az ARC egyik főszervezője a pénteki, díjátadóval egybekötött megnyitón.

Az idei téma a civil szervezeteket, azok munkáját és helyzetét helyezte a középpontba, de szabadon választott ötlettel is lehetett nevezni. Ebben az évben 850 pályamunka érkezett, ebből 85-öt állítottak ki óriásplakát formájában – írta az MTI.

Megnyílt az ARC plakátkiállítás az 56-osok terén (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Az első díjat Glázer Attila Engedély nélkül című plakátjával nyerte, a második Pásztor Dániel lett Az értékes vödör című alkotásával, a harmadik helyezett Gollowitzer Szabina lett Ments meg Uram minket című plakátjával.

Az idei, legkedélyborzolóbb alkotásnak járó BORZ-díjat Nagy-Balogh Györgyinek ítélték oda Zászlónk című alkotásáért.

Idén is meghirdették a MACIARC pályázatot is, amelyben kreatív szakemberek segítettek a civil szervezetek tevékenységét és mondanivalóját plakát formába önteni. A zsűri az interaktivitásra ösztönöző és a közönség fantáziáját megmozgató alkotásokat díjazta.

Megnyílt az ARC plakátkiállítás az 56-osok terén (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Az idei MACIARCON az Adj Hangot Egyesület, az Amnesty International, a BAGázs Közhasznú Egyesület, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Független Diákparlament, a Hintalovon Alapítvány, a Magyar Rett Szindróma Alapítvány, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Present Perfect – Kommunikációs Készségfejlesztő Egyesület, a SUHANJ! Alapítvány, a UNICEF Magyarország és a Vigyél Haza Alapítvány plakátjait díjazták és állították ki.

Megnyílt az ARC plakátkiállítás az 56-osok terén (MTI Fotó: Balogh Zoltán)