Ma még 31 fok is lehet, és ezt most reméljük, mobilról olvasod

Ma még 31 fok is lehet, és ezt most reméljük, mobilról olvasod

Mert ez 2017 egyik utolsó napozós, szabadban heverészős hétvégéje.

A meteorológiai szolgálat jelentése szerint vasárnap eleinte túlnyomóan napos időre számíthatunk, majd délután nyugat felől megnövekszik a fátyol-, illetve a gomolyfelhőzet, és estefelé a Nyugat-Dunántúlon néhol zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A déli szél többfelé megélénkül, elsősorban a Kisalföldön megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökés is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet azonban ma még 26 és 31 fok között alakul, és az Időkép grafikonján jól látszik, hogy aztán innentől már elfelejthetjük a hármassal kezdődő hőmérsékleteket.