A balatonfüredi Balaton-part az októberi napsütésben 2017. október 18-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

18 fokos szuper időt kapsz november első hétvégéjén

Felmelegedés fut be a hétvégén, a hűvös hajnalok után napsütéses idő jön, és az esernyőnek sem lesz dolga.

Mindezt az Időkép előrejelzéséből tudtuk meg. A portál szerint szombat hajnalban helyenként ismét előfordulhat gyenge fagy, emellett sokfelé pára, köd is képződik, mely a középső és keleti tájakon helyenként csak lassan oszlik majd fel.

A folytatásban aztán túlnyomóan napos idő várható, késő délután nyugat felől kezd el növekedni a felhőzet, csapadékra pedig nem kell számítani. A Dunántúlon megélénkül, északnyugaton megerősödik a déli szél. A hőmérséklet az évszakos átlagnak megfelelően, 11 és 16 fok között alakul.

A vasárnap felhősebben indulhat, esőre viszont kevés az esély. Délután aztán felszakadozik a felhőzet, a déli-délkeleti szél sokfelé élénk, nyugaton, északnyugaton erős lesz, néhol viharos lökések kísérhetik. Hajnalban már csak északkeleten lehet helyenként gyenge fagy, napközben a tartósabban borongós északi országrészben 10-12, máshol 13-18 fok várható, a legmelegebb nyugaton ígérkezik.

A balatonfüredi Balaton-part az októberi napsütésben 2017. október 18-án. MTI Fotó: Illyés Tibor