Fotó: Berecz Valter/24.hu

Ismét felkerült Győzike a NAV szégyenlistájára

58 millió forintra rúg Gáspár Győző adóhiánya, bírsága és kamattartozása a NAV legfrissebb listája szerint.

Közzétette az adóhivatal azt a listát, melyen azok a magánszemélyek és cégek szerepelnek, ahol a NAV jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg 2017 harmadik negyedévében.

A listán az adóhatóság által korábban már vegzált Győzike is rajta van – szúrta ki a Napi.hu. Mint írták,

Győzikénél 24,3 millió forint adóhiányt és 34,1 millió forint bírság– és kamattartozást állapított meg az adóhatóság.

Tavasszal házkutatás volt Gáspáréknál

A cikk megjegyzi, idén tavasszal házkutatást tartottak Gáspár Győzőéknél az adóhatóság pénzügyi nyomozói. A NAV munkatársai salgótarjáni, nógrádmegyeri és budapesti címekre mentek ki, és luxusautót, aranyékszereket, valamint pénzt foglaltak le.

A Bors korábbi cikke szerint az egyik gyanúsított a család román cégének bankszámlájáról 50 millió forintot költött magára, ezért sikkasztás miatt is felelnie kell.

Fotó: Berecz Valter/24.hu