Fél évre befizettek kajálni egy hajléktalant egy budai bisztróba

Fél évre befizettek kajálni egy hajléktalant egy budai bisztróba

Az év jófejségét követte el a Lipóti pékség és bisztró egyik törzsvendége a minap, története vírusként terjed a Facebookon.

Az egészről a pékség egyik alkalmazottja számolt be a közösségi hálón még vasárnap.

„Képzeljétek, van egy jó fej törzsvendégünk a Lipóti pékség és bisztróban, aki minden nap nálunk vásárol, elég jól ismerjük. Két hete bejött és azt mondta, hogy itthagy száztízezer forintot (!) és azt szeretné, ha ebből minden nap ebédet adnánk egy hajléktalannak fél éven keresztül.”

– írta Alexandra.

A poszt szerint a bisztró elsőre idegenkedett az ötlettől, ugyanakkor megdöbbentette őket, hogy mennyire megbízik bennük a vásárló. Végül átgondolták az egészet, és igent mondtak a kérésre.

A hajléktalant, akit innentől kezdve vendégül látnak, Sándornak hívják. A férfi sofőr volt, de 13 éve elvesztette az állását, amikor meghalt a főnöke, azóta az utcán él.

„Voltak mélyrepülései, de három éve nem iszik, naponta jár közzuhanyzókba, teljesen tiszta, ápolt, tök normálisan lehet vele beszélgetni. És október vége óta nálunk eszik minden nap :)”

– áll a posztban.

„Mi a tanulság? Egyrészt hogy mennyire jó fej emberek vannak, akik tényleg önzetlenül segítenek a rászorulókon, hiszen rajtunk kívül senki sem tudja ki az, nem azért csinálja, hogy mindenki lássa, hú én most mennyire jó fej vagyok.

A másik, hogy nem szabad élből elutasítani valakit csak azért mert hajléktalan. Biztos van egy csomó Sándor bácsihoz hasonló ember Budapesten, aki igyekszik rendbe hozni az életét, csak segítségre szorul. És neki jól esik az, hogy valaki támogatja. És tudom, hogy fontos neki az a kis dolog is, amit mi adunk, hogy nem az utcán kap ételt, hanem a bisztróban, ahol úgy érezheti, hogy ő is rendes tagja a közösségnek, hogy befogadják és emberként tekintenek rá.”