83 ezer gyermekpornó-felvételt találtak egy budapesti férfinél

83 ezer gyermekpornó-felvételt találtak egy budapesti férfinél

Gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt emelt vádat az ügyészség egy 37 éves budapesti férfival szemben. A férfi a vád szerint több tízezer pornográf fényképet és videofelvételt tárolt kiskorúakról, jellemzően kisgyermekekről, és fajtalankodott egy 11 éves kislánnyal.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI által idézett közleményben azt írta, a vádirat szerint a vádlott – mindenki számára egyértelműen felismerhetően 18 év alatti gyermekekről –

több mint 83 ezer pornográf fényképet és videofelvételt szerzett meg egy többszintű titkosítást biztosító hálózaton keresztül, a felvételeket adathordozókon tartotta budapesti lakásán. A felvételeken a kiskorúak – ezen belül is jellemzően kisgyermekek – súlyosan szeméremsértően, „célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon” voltak láthatók – tette hozzá.

A vádlottat április 9-én fogták el, a házkutatás során a gyermekpornográf felvételeket tartalmazó adathordozókat a nyomozók lefoglalták.

A vád szerint a férfi 2014 nyarán egy 11 éves kislánnyal – fizikai erőszak alkalmazása nélkül – fajtalankodott, a kiskorú életkorára tekintettel a cselekmény szexuális erőszaknak minősül.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben szexuális erőszak, valamint gyermekpornográfia miatt nyújtott be vádiratot. A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a bűnhalmazat miatt – 15 évig terjedő szabadságvesztés – írta a főügyész. A kerületi ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Ibolya Tibor kimelte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda magas színvonalú munkáját, és az ügyészséggel való folyamatos és példaértékű együttműködését, amelynek eredményeként a kiemelkedően súlyos bűncselekmény felderítése és az elkövető elfogása megvalósulhatott.