Budapest, 2017. november 29. Hóembert épít egy kislány a behavazott Normafánál 2017. november 29-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Térkép: itt eshet a legtöbb hó szombaton

Sokfelé várható eső, havas eső, helyenként pedig havazás is a hétvége első napján, mutatjuk a térképet, hol mennyi eshet a téli csapadékból.

Az Időkép szerint december 16-án kezdetben sokfelé várható eső, havas eső, elsősorban északon és délnyugaton pedig havazás is, majd délután már csak északkeleten és néhol délnyugaton várható kisebb havas eső, hószállingózás.

A portál szerint többfelé élénk, helyenként erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Hajnalban -1 és +6 fok közötti értékeket mérhetünk, keleten lesz enyhébb a reggel. Napközben 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Az Időkép egy térképet is készített, melyen megmutatta, hol mennyi hó várható szombaton:

Fotó: Időkép

Vasárnap már több napsütésre számíthatsz a szakemberek szerint, legfeljebb kezdetben északon lehet gyenge hószállingózás, valamint délután nyugaton egy-egy jelentéktelen hózápor. A Dunántúlon többfelé élénk, néhol erős lehet az északi-északnyugati szél. Reggel országszerte fagyhat, és többfelé pára, köd is képződhet. Napközben 2-6 fok valószínű.

Hétfőn mindenhol hosszabb napos időszakok várhatók, de délután nyugaton, északnyugaton megnövekedhet a felhőzet, hószállingózás, egy-egy hózápor is előfordulhat. Az előrejelzés szerint fagyos, keleten ködös lesz a reggel, napközben 0-5 fokot mérhetünk.

Kedden és szerdán sokfelé ködösen indul a nap, viszont legfeljebb hószállingózás, gyenge havazás alakulhat ki elszórtan ezeken a napokon. A szélcsendesebb időben fagyos reggelek és hideg nappalok várhatók.

Kedvelj a Facebookon!
Már követem az oldalt