Tél a Mátrában (MTI Fotó: Komka Péter)

Mínusz 10 fok, majd melegfront, szélvihar – rendesen meggajdul az időjárás

Kemény fagyokkal indulhat a szerda, helyenként -10 fokig is süllyed majd a hőmérséklet. A folytatásban melegfront jön, egyre többfelé havazhat, és a szél is erőre kap.

Szerdán a középső országrészben várható a legtöbb napsütés, nyugaton és keleten, északkeleten felhősebb lesz az ég, és hószállingózás, gyenge havazás is előfordulhat – írta legfrissebb prognózisában az Időkép. Gyenge, mérsékelt marad a légmozgás, hajnalban néhol pára-, ködfoltok képződnek. A reggeli -2, -10 fokról délutánra -2 és +3 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön északnyugat felől melegfront felhőzete borítja be hazánkat, délutántól egyre többfelé fordulhat elő havazás, melyet később a Dunántúlon nyugat felől havas eső, eső válthat fel. A nyugati, délnyugati szél csak helyenként élénkülhet meg. Napközben -1, +4 fok valószínű.

Pénteken napközben csak elvétve, estétől északnyugat felől ismét több helyen fordulhat elő kisebb vegyes halmazállapotú csapadék. A szél többfelé megélénkül. Hajnalban -5, +2, délután 1-8 fok várható.

Szombaton az előrejelzés szerint erős, a Dunántúlon viharos lesz az északi-északnyugati szél. Hózápor, kisebb havazás főként a Dunától keletre alakulhat ki. A csúcshőmérséklet 0 és +5 fok között alakul. Vasárnap ismét országszerte fagyos lesz a reggel.

A hosszú távú előrejelzés szerint karácsonyig fokozatosan melegszik az idő:

Fotó: Időkép

Tél a Mátrában (MTI Fotó: Komka Péter)