Vadász (MTI Fotó: Rosta Tibor)

Összeomlott a vadász, aki agyonlőtte a hajtót Hajóson

Börtönbe is kerülhet az a vadász, aki vasárnap reggel véletlenül lelőtt egy 48 éves hajtót a Bács-Kiskun megyei Hajóson. A férfit rendkívül megviselték a történtek.

A tragikus eset részleteiről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtószóvivője számolt be még február 11-én. Eszerint egy társas vadászaton résztvevő 50 éves szegedi vadász a fegyveréből leadott lövéssel eltalálta az egyik hajtót, aki a helyszínen életét vesztette.

A megyei rendőr-főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a férfi ellen.

„Az biztos, hogy ő nem hibázhatott, hiszen ismerte a vadászat csínját-bínját”

A vadászt, T. Zsolt összetört a történtek miatt – írta a Blikk a férfi ismerősére hivatkozva. A forrás a lapnak elmondta, nagyon megviselte a férfit, ami történt, de többen nem akar elárulni a lelkiállapotáról. A rendőrök kihallgatták, majd elengedték, szabadlábon védekezhet, Zsolt ismerőse szerint ez is azt bizonyítja, hogy nincs szó szándékosságról.

„László nagyon várta a vadászatot. Azt mondta, ez egy olyan szenvedély, amitől soha nem lehet, de nem is akar szabadulni. Az biztos, hogy ő nem hibázhatott, hiszen ismerte a vadászat csínját-bínját”

– mondta a Blikknek László barátja.

A lap hétfőn ellátogatott Dunapatajra, ahol az elhunyt hajtó sokáig élt a válása előtt. A Blikknek itt egykori anyósa mesélt a férfiről.

„Én csak jót tudok Laciról mondani, a világ legrendesebb embere volt. A válás után sem szakadt meg a kapcsolatunk, amikor csak tudott, jött a gyerekekhez és az unokákhoz, minden fillérét, amije csak volt, nekik adta. Amikor jött, mindig benézett hozzám is, nagyon fog hiányozni. Az egész család összeomlott, miután vasárnap délelőtt a rendőrök elmondták, mi történt pontosan vele. Olyan pletykát is hallottam, hogy a vadász ittas volt, amikor a lövést leadta, de ezt csak a rendőrség tudja majd megerősíteni. Addig nekünk marad a gyász és a mérhetetlen fájdalom. Szörnyű, hogy az unokái nem is fognak emlékezni rá, hiszen jelenleg még nagyon picik. Egyikük éppen csak pár hónapos, de még a másik is nagyon kicsi ahhoz, hogy felfogja, milyen veszteség ért minket.”

– idézte az asszony szavait a lap.

Vadász (MTI Fotó: Rosta Tibor)