Hóátfúvás miatt lezárt útszakasz a Vas megyei Mersevát és Kemenesszentmárton között 2018. február 24-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Vörös riasztás: órákon belül lecsap a hóvihar – térkép

Több megyében harmadfokúra emelték a várható hófúvás miatt kiadott figyelmeztetést, emellett országszerte továbbra is első– és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben az eső, ónos eső, havazás, illetve hófúvás miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat által szombat délelőtt az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben a legmagasabb fokú (piros) figyelmeztetés a hófúvás miatt.

Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében másod-, míg Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a hófúvás veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint délutántól vált át egyre többfelé havazásba az eső. A viharos szél pedig többfelé magas hótorlaszokat emelhet.

Az Országos Rendőr-főkapitányság óvatosságot kér a közlekedőktől

Az ORFK szombati közleményében azt írta, vasárnap reggelig a legtöbb helyen összefüggő hótakaró alakul ki. Mivel vastagsága 15 centiméter is lehet, azt kérik, hogy a járművezetők csökkentsék a haladás sebességét, vezessenek figyelmesebben, növeljék a követési távolságot, figyeljenek jobban a gyalogosokra és tartsanak nagyobb oldaltávolságot a kétkerekű járművek melletti elhaladáskor.

Közölték, számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, és tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is jelentősen megnő. Tanácsos induláskor a gépjárművet teletankolni, az ablakmosót fagyálló folyadékkal feltölteni, az akkumulátor kapacitását ellenőrizni, hóláncot, illetve hólapátot vinni és gondoskodni kell némi ételről és italról, meleg ruházatról is.

Hóátfúvás miatt lezárt útszakasz a Vas megyei Mersevát és Kemenesszentmárton között 2018. február 24-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka