33 év után találtak egymásra a születéskor elszakított egypetéjű ikrek

33 év után találtak egymásra a születéskor elszakított egypetéjű ikrek

Születésük óta nem látta egymást az a két ikerlány, aki most egy DNS teszt segítségével talált ismét egymásra az USA-ban.

Amanda Dunford és Katey Bennett Észak-Koreában született, de hamarosan szomorú fordulatot vett a sorsuk. A Daily Mail cikke szerint Katey-t egy kosárban egy árvaház küszöbén hagyták, míg Amandát pedig egy oszlophoz kötve találták meg egy utcai árus otthonánál.

Mindkét lányt amerikai családok fogadták örökbe. Amanda Arizonában nőtt fel, nevelőszülei pedig elárulták neki, volt egy testvére, és ő is nevelőszülőknél él.

null

null

Teltek az évek, évtizedek, a két lány pedig az USA két végében élt úgy, hogy nem tudtak a másikról. 2013-ban aztán Amanda csináltatott egy DNS tesztet, és a 23andMe segítségével – ami egy olyan cég, mely a megbízó DNS-ét felhasználva rokonokat keres – meg is talált egy távoli kuzint, de testvérről nem érkezett hír.

null

null

2017-ben aztán a Kaliforniában élő Katey is csináltatott egy DNS tesztet a 23andMe-nél. Egyből vissza is jött az eredmény, hogy génkészlete 100 százalékban egyezik valakiével, aki már alávetette magát ennek a vizsgálatnak. Innen már lényegében csak pillanatok választotta el attól, hogy megtudja, él egy soha nem látott ikertestvére. Neki ugyanis senki sem mondta el, hogy nem egyke volt, ráadásul nem egy egypetéjű ikerpár egyik fele.

null

null

A két lány először telefonon beszélt egymással, mely egy 9 órás hívás volt. Ezt pedig nyilván követte a nagy találkozás, és a testvérek 33 év után ismét megölelhették egymást.

null

null