Jó hír: így érkezik az enyhülés és a szép tavasz

Jó hír: így érkezik az enyhülés és a szép tavasz

Bár a mostani hétvége még nem hozza el a széldzsekiben szaladgáló tavaszias időt, a folytatásban viszont már melegszik az idő, a szakemberek szerint hamarosan múló emlék lesz csak a márciusi télből.

Pénteken ismét északon, északkeleten lesz a leghidegebb, hajnalban itt -4, -8 fok, máshol -1, -4 fokot mutathat a hőmérő – írta csütörtök délután az Időkép.

Napközben többfelé kisüthet a nap, a felhősebb nyugati és délkeleti tájakon azonban csapadékra is számíthatsz: nyugaton kisebb eső, zápor, míg délkeleten eső, havas eső várható. Az északias szelet több helyen élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul, délkeleten lehet hidegebb.

Szombat hajnalban a Dunántúlon és keleten pára-, ködfoltok jelenhetnek meg – áll a prognózisban. A naposabb reggelt követően napközben változóan, a középső területeken erősen felhős lesz felettünk az ég, csak rövid időszakokra süthet ki a nap. A fejlettebb gomolyfelhőkből néhol kisebb eső, zápor is kialakulhat. Mérsékelt marad a keleti, északkeleti szél. Kicsivel enyhébb lesz a hajnal, +1, -5 fok valószínű és továbbra is északkeleten várhatóak a legalacsonyabb értékek. Délután pedig 4, 9 fokos maximumokat mérhetünk.

Vasárnap naposabban indulhat a nap délutánra azonban megszaporodnak a gomolyfelhők, melyekből szórványosan záporok is kialakulhatnak. 5-10 fokos maximumokra van esély délután, a délkeletire forduló szél megélénkülhet.

A portál szerint a jövő hét elején folytatódik az enyhülés: legfejlebb gyenge fagyokat hozhatnak a reggelek, napközben pedig egyre több helyen alakulhat 10 fok felett a csúcshőmérséklet.