Zivatarfelhő (fotó: Pixabay)

Órákon belül itt a vihar – térképen mutatjuk, hol kaphat el

Riasztást adott ki több járásra az Országos Meteorológiai Szolgálta szerda késő délután, mivel többfelé heves zivatarra van esély rövid időn belül.

A figyelmeztető előrelejzés szerint szerdán a déli, kora délutáni óráktól az Északi-középhegység, Észak-Alföld térségében helyenként, a Dunántúlon pedig nagyobb számban várható zivatarok kialakulása.

Este, késő este már inkább csak a Délnyugat-Dunántúlon és az Alpokalja vidékén lehet zivatarra számítani. Zivatarok környezetében viharos (60-75 km/h) szél, intenzív (lokálisan 15-30 mm) csapadék és a Dunántúlon néhol jégeső is kialakulhat. A Dunántúl nyugati felében egy-egy hevesebb zivatarra is van esély, lokálisan 30 mm körüli vagy azt meghaladó csapadékkal, 75 km/h feletti széllökéssel, és akár nagyobb szemű jégesővel.

A jelek szerint nemsokára megdörrenhet az ég, az OMSZ riasztási térképén a déli és a délnyugati sáv sárgul:

met.hu

A szakemberek szerint csütörtökön már csak kevés helyen, a nyugati, délnyugati határ közelében fordulhat elő zivatar.

Zivatarfelhő (fotó: Pixabay)