Zara (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Földhöz vágta egy diák a Kecskeméti Vadaskert vemhes szurikátáját

Elpusztult a Kecskeméti Vadaskert vemhes szurikátája, Zara, miután egy diák a tiltás ellenére benyúlt kifutójába, majd mikor az állat megharapta, földhöz csapta azt.

Minderről Tokovics Tamás, a vadaskert igazgatója adott ki közleményt, melyet a Baon.hu közölt.

Ebből kiderült, a diók osztálykirándulás során látogatta meg a parkot május 14-én. Zara vemhes volt, ilyenkor pedig megváltozik a viselkedése. A látogatókat táblák figyelmeztették, hogy ne nyúljanak be az állathoz, mert harap.

Egy fiú mégis benyúlt hozzá, Zara pedig – védve a jelenlegi és leendő családját – beleharapott a kezébe. A fiatal vagy a fájdalomtól, vagy a rémülettől földhöz csapta a szurikátát, mely a helyszínen, utódaival együtt elpusztult.

„Hogy kinek a hibája? Azzal, hogy a mai fiatalság egyre kevésbé tiszteli a természetet, az életet, vagy hogy a kisérő tanárok egyre kevésbé tudnak odafigyelni a rájuk bízott diákokra, vagy hogy a szülőknek a nagy hajtásban egyre kevesebb idejük marad egy-egy beszélgetésre, ahol felhívják a figyelmüket gyermekeiknek az egymás, és a természet iránti tiszteletre… Szóval ezeknek a hibáknak a kutatásával feltárásával sajnos már nem tudjuk visszahozni Zarát az életbe. De! Talán e sorok olvasása után le kellene ülnünk, egy kicsit magunkba fordulnunk, és elgondolkoznunk azon, hogy egy-egy meggondolatlan cselekedetünkkel hány embert, gyermeket fosztunk meg az élménytől a természet múlandó szépségétől, egy önfeledt mosolytól…”

– olvasható Tokovics Tamás írásában.

„Kérek mindenkit, ne kezdjünk bűnbakot keresni, hiszen azzal már nem tudjuk meg nem történtté tenni a tragédiát, de kezdjünk apró lépésekkel egy olyan világot építeni, ahol ilyen dolgok nem történhetnek meg, ahol figyelünk a természetre, egymásra, és a közöttünk lévő harmóniára. Mi a Vadaskert dolgozói mindent megteszünk azért, hogy a hozzánk látogató vendégek, korosztálytól függetlenül felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak, részesei legyenek, ha csak egy kis időre is a természet csodáinak. Kérem, kérjük Önöket, hogy vigyázzanak erre a csodára, hogy még nagyon sokan átélhessék azt a sok felemelő élményt amivel a Kecskeméti Vadaskertben találkozhatnak. Így emlékezzünk Zarára a kis szurikátánkra!”

– zárja sorait az igazgató.

Zara (MTI Fotó: Ujvári Sándor)