Barna medve (fotó: Wikipedia)

Vonatra váró medvét fotóztak Nógrád megyében

Békésen lesétált a sínekhez, akkurátusan körbenézett, majd visszacammogott egy termetes barna medve Somoskőújfalun szerdán, a mancsost szerencsére sikerült lefényképezni.

„Somoskőújfalunál, vasúti bejáráson medvével találkozott a férjem”

– írta a Facebookon egy nő, Gabriella, aki képet is mutatott az Index szerint a mackóról, mely május 23-án csattogott le a sínekhez:

Fotó: Facebook/Index

A Nool.hu-nak a férj, aki a MÁV pályafenntartó dolgozója, részleteket is elárult a találkozásról.

„Munka közben pillantottuk meg az állatot, amely tőlünk hetven-nyolcvan méterre lehetett. A medve lejött a hegyoldalról, a két lábára állt, majd szétnézett. A nagy testű ragadozó ezt követően vissza is indult az erdő felé, majd hamarosan eltűnt a szemeink elől. Az egész történet úgy tizenöt másodpercig tarthatott”

– idézte a lap a szavait.

Ezt megelőzően 2016 októberében láttak medvét a Medves-fennsíkon, akkor két kocogó pillantott meg egyenesen két mackót.

Barna medve (fotó: Wikipedia)