MTI Fotó: Varga György

Kánikulával, heves viharokkal toppan be a június

Derekas nyári meleggel múlik a május és érkezik a június: 32 fokot is mutathat a hőmérő az előttünk álló néhány napban, az idilli strandidőt azonban heves viharok vághatják tönkre. Ha vízpartra mész, mindenképp vigyél valami durva faktorszámú naptejet, az erős UV ugyanis hamar kikészíti a bőröd.

Az Időkép legfrissebb előrejelzése szerint május 30-án, szerdán marad a napokban megszokott nyárias idő. 30 fok feletti maximumokra készülj, ennél csak 1-2 fokkal lehet hűvösebb. Az ország nagy részén napos idő lesz jellemző, csak időnként növekedhet meg kissé a gomolyfelhőzet. Csapadékra, egy-egy futó záporra, zivatarra kevés az esély, főként a délelőtti órákban a nyugati határ közelében számíthatunk kialakulásukra. A délkeleti szelet a középső és nyugati tájakon több helyen kísérhetik élénk lökések.

Csütörtökön ismét főként a Dunántúlon alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok – írta az időjárásportál. Emellett továbbra is napos, igazi nyári idő várható. Délután szinte mindenhol 30 fok körüli csúcshőmérsékletre készülhetünk. Nyugaton, északnyugaton időnként megélénkülhet a délies légmozgás.

Június első napján, pénteken sem valószínű jelentős mennyiségű csapadék, ám már többfelé, legnagyobb valószínűséggel nyugaton alakulhatnak ki zivatarok. Gyenge lokális záporok viszont országszerte előfordulhatnak. A nyugati tájakon ismét megélénkülhet a délies szél. Ezen a napon is kiizzadod a lelked: legmelegebb órákban 28-32 fok várható.

Heves zivatarokkal közelít a hétvége

A szakemberek úgy látják, hogy június első hétvégéjén több záporra, zivatarra kell számítani, néhol heves viharok is kialakulhatnak. A prognózis szerint időnként feltámad a nyugatira, északnyugatira forduló szél, a csúcshőmérsékletek 30 fok közelében maradnak. Vigyázni kell az UV-sugárzással is, az ugyanis nagyon erős szintre emelkedhet.

MTI Fotó: Varga György