Fotó: Facebook/Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány

Sörétes puskával lőttek rá egy gólyára Hajdúszoboszlónál

Sörétes puskával lőtték meg ezt a fehér gólyát Hajdúszoboszló határában. Szegény madarat az utolsó pillanatban mentették meg a madárkórház munkatársai, az ügybe a rendőrséget is bevonták.

Az esetről a Facebook-oldalán számolt be a Hortobágyi Madárpark-Madárkórház Alapítvány csütörtökön. Mint írták, mikor rátaláltak a gólyára, az csak sétálni tudott, nem tudott elrepülni, valamint minden harmadik lépésnél összerogyott. Bal szárnyán látható zúzódások arra utaltak, hogy vezetéknek csapódhatott.

„A csontok el is törtek, így előkészülvén a műtétre elkészítettük a röntgenfelvételt. Az elkészült képen megdöbbenve tapasztaltuk a sérülés okait: sörétszemeket”

– áll a posztban, ahol fotókat is mutattak a pórul járt madárról.

Fotó: Facebook/Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány

A gólya már jobban van, sérüléseit ellátták, valamint a lövedékeket is eltávolították, hogy átadhassák azokat a rendőrségnek.

Fotó: Facebook/Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány

„Teljesen le vagyunk döbbenve. Idén a parlagi sas után ez már a második fokozottan védett faj, (nem is beszélve a tucatnyi nem fokozottan-,de védett madárról) melyet még csak nem is képzetlenek légpuskával, hanem egyenesen vadász– és fegyvervizsgával rendelkezve, éles lőfegyverrel sebesítettek meg. Ebben az esetben is szándékosságról van szó. Itt már nem mentség, hogy hát nem tudtam…”

– írja a madárkórház. Szerinte a lövést leadó pontosan tudta, hogy egy védett madárra tüzel, csak éppen nem érdekelte.

Fotó: Facebook/Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány