Minden negyedik, a budapesti bulinegyedben működő vállalkozásnál találtak szabálytalanságot NAV ellenőrei – közölte az adóhatóság júniusi egyhetes ellenőrzéssorozatát követően.
A közlemény szerint összesen mintegy 120 millió forint mulasztási bírságot szabnak ki az első héten után, az ellenőrzések a következő hetekben is folytatódnak.
Az első héten több száz revizor és pénzügyőr több mint 3 ezer ellenőrzést végzett, főként az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak ítélt vállalkozásoknál. Ellenőriztek vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokon, vásárcsarnokokban működő vállalkozásokat és személyszállítókat is.
A VI. és VII. kerületben ellenőrzött vendéglátóhelyek háromnegyedében súlyos jövedéki szabálytalanságokat tapasztaltak a pénzügyőrök. Sok esetben találtak zárjegy nélküli, „pancsolt”, vagy az előírtnál lényegesen kisebb alkoholfokú szeszes italt. Lefoglaltak mintegy 120 liter alkoholos italt.
Romlott húsok, tenger gyümölcsei
Az adóellenőrök mellett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei is ellenőriztek a területen.
A Nébih minden második ellenőrzése élelmiszerbiztonsági szabálytalanságot tárt fel. Több esetben a helyszínen megsemmisítettek lejárt szavatosságú söröket, valamint élelmiszerjelölési, illetve nyomonkövetési jogsértések miatt zároltak mintegy 100 liter borászati terméket és alkoholos italt. Súlyos élelmiszer-higiéniai jogsértések miatt azonnali hatállyal megtiltották a vendéglátóipari termékek előállítását és forgalomba hozatalát három egységben, és mintegy 130 kilogramm húst és tenger gyümölcseit vontak ki a forgalomból.
Hirtelen megugrott a nyugtaadási kedv
A NAV közleménye szerint az ellenőrzések hírére a nyugtaszám és a bevétel is jócskán meghaladta az egyébként megszokottat.
Több kereskedő árbevétele több mint háromszorosára növekedett az akció hetében, de egy bár például heti átlagos 1 milliós bevétele ellenére ezen a héten 14 millió forint forgalmat rögzített.
Mintegy 50 kocsmánál legalább másfélszeres mértékű bevétel-növekedés volt kimutatható, de az ellenőrzéssorozat lezárása után az összes cég forgalma visszaesett a korábbi, vagy annál alacsonyabb szintre. Az ilyen vállalkozások számíthatnak a NAV visszatérő ellenőrzéseire – írták.