Felhőszakadás Nagykanizsán (Varga György)

Özönvízveszélyre figyelmeztetnek 12 megyében, riasztást is kiadtak

A jelek szerint megeszi a fene a szombatot, legalábbis az ország zömében: kora reggel már 12 megyében élt veszélyjelzés várható felhőszakadások miatt, plusz egy csomó járásra riasztást adtak ki a szakemberek. Nem ez lesz a kedvenc hétvégéd, az tuti.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint július 7-nek délelőttjén a Dunántúl legnagyobb részén kisüt a nap, dacára annak, hogy sokfelé esőve, borúval indult a szombat. Keletebbre viszont csak lassan csökken a felhőzet, a keleti, délkeleti határ közelében estig felhős marad az ég.

A csapadék fokozatosan kelet, délkelet felé szorul vissza, este már csak délkeleten, illetve a Duna vonalában fordulhat elő zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között várható, délen, délkeleten az alacsonyabb értékekkel. Késő estére 19, 24 fok közé hűl le a levegő.

A figyelmeztető előrejelzés szerint elsősorban az ország keleti felén (ezen belül az idő előrehaladtával egyre inkább a délkeleti részeken és a Duna vonalában) fordulhat elő elszórt zivatar. Zivatar környezetében lokálisan nagy mennyiségű (> 25-30 mm) csapadék, illetve szélerősödés (40-65 km/h) esetleg kisebb méretű jég (1-2 cm alatti átmérővel) előfordulhat.

Emiatt kora reggel mintegy két tucat járásra adtak ki riasztás, ami azt jelenti, hogy arrafelé néhány órán belül megnyílhatnak az égi csapok:

Fotó: met.hu

A várható felhőszakadások miatt egész napra az alábbi megyékre adtak ki riasztást:

Fotó: met.hu

A vasárnap elviekben már jobb lesz. A prognózis szerint napos idő várható a hét utolsó napján gomoly– és fátyolfelhővel. Helyenként zápor, néhol zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati nagy területen erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között valószínű.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Kedvelj a Facebookon!
Már követem az oldalt