HÉV (fotó: Wikipedia.org)

Megütötte az ellenőrt egy részeg, üvöltöző bliccelő a HÉV-en

Ittansan, jegy nélkül sikerült felszállnia egy férfinak Pomázon a szentendrei HÉV-re, ahol nem igazán tartotta a viselkedés normáit. Mikor ezt szóvá tette neki a kalauz, ököllel oldotta meg a problémát.

Az eset még 2017. augusztus 17-én történt, a rendőrség azonban most fejezte be az ügyben indult nyomozást. Szombati közleményük szerint a 41 éves férfi jegy nélkül, ittasan felszállt, majd üvöltözött, és a kezében tartott sörösüvegből a sört szétlocsolta.

A férfi cselekményét a szerelvényen szolgálatot teljesítő jegyellenőr észlelte, majd felszólította, hogy szálljon le a járműről, mert magatartása nem felel meg az utazási feltételeknek.

A férfi a járműről a jegyellenőrrel együtt leszállt, majd a peronon az ellenőrt mellkason ütötte. Ezt követően a kiskunfélegyházi férfi a helyszínt elhagyta, a sértett pedig bejelentést tett a rendőrségre.

A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés alapján azonosították a támadót, akit a nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki az eljárás során.

HÉV (fotó: Wikipedia.org)