Felhőszakadás Budapesten (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Felhőszakadással, jégesővel érkezhet a hidegfront

Az Észak-Dunántúlon több megyében felhőszakadásra, heves zivatarra is figyelmeztetnek a meteorológusok, de de a tartós hőség miatt péntekre is csaknem az egész országra első– és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint pénteken nagyrészt napos idő várható, majd kora délutántól az északnyugati, nyugati országrészben és az Északi-középhegység térségében erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. A nap második felétől elsősorban a Dunántúlon, annak is főként az északnyugati felén lehet zápor, zivatar felhőszakadás és jégeső kíséretében. A szél többfelé megélénkül, majd késő délutántól északnyugaton megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 16 és 24 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben egy-két fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 31 és 36 fok között valószínű.

Szombaton mindenütt több órára kisüt a nap. A Dunántúlon több helyen, keleten helyenként lehet zápor, zivatar. A légmozgás megélénkül, olykor megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek átmenetileg erős, illetve viharos széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-22 fok lesz. A nappali maximumok nyugaton 25, északkeleten, keleten 33 fok körül alakulnak.

Vasárnap is sok lesz a napsütés, de néhol kialakulhat zápor, zivatar. Zivatar környezetében lehetnek viharos széllökések. A minimumhőmérséklet 14 és 20, a maximumhőmérséklet 29 és 33 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Felhőszakadás Budapesten (MTI Fotó: Mohai Balázs)