Piros lap

Fojtogatásba, pofozkodásba torkollott a megye II. mérkőzés Tarnamérán

Elszabadultak az indulatok a hétvégén a mennyei megyeiben. A Tarnaméra-Vámosgyörk találkozón egy becsúszás után gőzölt be a vendégek játékosa.

A Heol szerint az ámokfutás egy félresikerült becsúszást követően kezdődött. A Tarnaméra védője, B. Balázs szabálytalanul szerelte a Vámosgyörk játékosát, E. Mihályt, amiért a spori szakszerűen be is fújta a szabadot.

A védő azonban elveszítette a fejét: előbb megfojtogatta az őt szerelő tarnamérait, majd levert egyet az őt éppen az ellenfélről lefejtő bírónak. Időközben a pályára rohant a főrendező, akit a begőzölt focista szintén megcsapott.

E. Mihály ezután felhúzta a nyúlcipőt: hiába próbálták elkapni, átugrott a sportlétesítményt határoló vadhálón, és a cikk szerint csak percek múlva sikerült rávenni arra, hogy vonuljon be az öltözőépületbe.

Közben egy másik vámosgyörki játékos, E. Krisztián is megütött egy rendezőt, így mikor lecsendesedtek az indulatok, három piros lapot osztott ki a bíró. Kapott egyet B. Balázs a becsúszásért, E. Mihály a retorzióért, valamint E. Krisztián a rendező bántalmazásáért.

A megfojtogatott játékos kórházba került, az eset után vért köpött.

Az orvosi vélemény szerint rosszabbul is járhatott volna, ha megpróbálja kiszabadítani magát.

Piros lap