Íme a bringaút, mely műanyagszemétből épült – videó

Íme a bringaút, mely műanyagszemétből épült – videó

Mintegy 200 ezer műanyagpohárnak megfelelő műanyaghulladékból készült el az a bicikliút a hollandiai Zwolléban, melyet a napokban adtak át. A következő ilyen útnak már megvannak a tervei, ha minden jól megy, novemberben el is készül.

A 30 méter hosszú bringautat egyfajta tesztútként rakták le, megépítéséhez a The Telegraph szerint 218 ezer műanyagpohárnak megfelelő műanyaghulladékot használtak fel.

A tervek szerint az út háromszor tartósabb lesz, mint aszfaltból készült társai, az előregyártott elemeket rendkívül könnyű szállítani, megépítése pedig 70 százalékkal gyorsabb a hagyományos utak építésénél. Pluszban szenzorokkal látták el, melyek figyelik az út állapotát, hőmérsékletét, valamint számolják a bicikliseket is.

A Dutch News szerint novemberben egy újabb ilyen utat raknak le, az Overijsselben segíti majd a közlekedést és a fenntartható fejlődést.