Hortobágy, 2013. október 21.
Szürke darvak (Grus grus) repülnek naplemente után éjszakázó helyükre a Hortobágyon, az Elepi tóegység közelében 2013. október 20-án. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

24 ezer daru lepte el a Hortobágyot

Tömegével érkeznek a darvak a Hortobágyra, mely a madarak európai vonulásának legnépesebb szárazföldi pihenőhelye. Már 24 ezer darvat megszámoltak, de ez a szám hamarosan a többszörösére emelkedhet.

A Hortobágy pusztái, halastavai és egyéb vizes élőhelyei európai vonulásának legnépesebb szárazföldi pihenőhelyeként ismertek. A Magyarországon átvonuló darvak 95%-a a Hortobágyon vonul át és hónapokat töltenek el itt – írta honlapján a Hortobágyi Nemzeti Park.

Tavaly is rengeteg daru lepte el a Hortobágyot, október közepén 75 ezret számoltak belőlük.

Idén is már gyarapodik a létszám, a Sokszínű Vidék a Hortobágyi Nemzeti Parkra hivatkozva azt írta, a legutóbbi szinkronszámlálás 24 ezer daru jelenlétét mutatta. Ez a szám a megérkezett hidegfronttal nőni fog, vélhetően 100 ezer is összegyűlik a vándormadarakból.

Az elmúlt években a maximális létszám 140 ezer daru körül stabilan tetőzött, csak a tavalyi évben volt egy kisebb mértékű csökkenés.

Hortobágy, 2013. október 21. Szürke darvak (Grus grus) repülnek naplemente után éjszakázó helyükre a Hortobágyon, az Elepi tóegység közelében 2013. október 20-án. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)