Látszik már, mi jön a 25 fokos októberi nyár után

Látszik már, mi jön a 25 fokos októberi nyár után

A hétvége után az előttünk álló napok is olyan szuperek lesznek, hogy az ember legszívesebben reggeltől estig a szabadban lófrálna. A legfrissebb előrejelzés szerint a 25 fok sem megy majd ritkaságszámba, az eső viszont annál inkább. Sajnos az is látszik, hogy mikor szakad vége ennek az idillnek.

Már a hétvégén megírtuk, hogy szebbnél szebb napokat hoz az október eleje. Az Időkép mostani prognózisa szerint még annál is melegebb lesz, mint amit korábban prognosztizáltak.

Mint írták, kedden csapadékra már sehol sem kell számítani, az őszre az időjárást tekintve inkább csak a hajnali pára – és ködfoltok emlékeztethetnek, melyek nagyobb számban a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében fordulhatnak elő. Napközben sok lesz a napsütés, legfeljebb nyugaton és északon lehet időnként felhősebb az ég, de csapadék ezeken a tájakon sem várható. Hajnalban 7-13, délután 21-25 fok várható.

Szerdától a hét legvégéig a hajnali pára– és ködfoltok feloszlását követően országszerte szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán helyenként és kevés alkalommal jelenhetnek meg vékony fátyol– esetleg kisebb gomolyfelhők – írja az időjárásportál. Az esernyőt felejtsd el, zéró csapadékra van ugyanis kilátás.

A délkeleti szelet főként a Dunántúlon kísérhetik élénk, csütörtökön Sopron környékén akár erős lökések. A kissé hűvös reggeleket követően délutánonként sokfelé megközelíti, el is éri a hőmérséklet a 25 fokot.

Semmi sem tart örökké

A jó idő a jövő hét hétfőn még biztosan a vendégünk lesz, keddtől azonban lehűlés kezdődik, és a felhők is megszaporodnak. Addig viszont őszi nyár lesz, nem is kicsit.

Fotó: Időkép