Mentő (fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat)

Összevertek egy férfit Budapesten, mert keresni kezdte a kabátját

Életveszélyt okozó testé sértés kísérlete miatt emelt vádat két férfi ellen a Fővárosi Főügyészség, miután azok úgy megvertek egy, a kabátját kereső férfit a 99-es busz megállójában Budapesten, hogy az majdnem belehalt.

A vádirat szerint az eset még 2017. február 26-án történt a IX. kerületben, a Ferde utcai megállóban. A két vádlott – egy 21 és egy 25 éves román állampolgárságú férfi – és a sértett előző este ugyanabban a kocsmában ivott a Határ úti villamos végállomásnál.

A sértett elvesztett kabátját kereste, ezért megkérdezte a kocsmában lévőket – így a vádlottakat is –, hogy nem látták-e azt, majd miután a kabátot megtalálta, gyalogosan távozott a 99-es busz megállója felé. Nem sokkal később követték őt a vádlottak, és a buszmegállóban ülő sértetthez futottak, majd amiatt, hogy korábban őket a sértett lopással gyanúsította, közepes erővel külön-külön legalább 7-8 alkalommal megütötték és 5-6 alkalommal megrúgták.

A sértett az ütésektől a földre esett, de a vádlottak csak akkor fejezték be a bántalmazását, amikor már az eszméletét is elvesztette. A bántalmazást szemtanúk észlelték, és értesítették a rendőrséget, akik az elkövetőket elfogták.

A főügyészség a vádiratában arra az esetre, ha a vádlottak a tárgyalás előkészítése során a bűnösségüket beismerik és lemondanak a tárgyalás jogáról alternatív, úgynevezett mértékes indítványt is tett azzal, hogy beismerés esetén 2-2 év végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és 2-2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Kedvelj a Facebookon!
Már követem az oldalt