A Jahn Ferenc kórház (MTI Fotó: Faludi Imre)

Kizuhant az emeletről és meghalt egy beteg a Jahn Ferenc kórházban

Kizuhant egy beteg szombaton a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház épületéből, a páciens az esést nem élte túl. Nemrég az Országos Onkológiai Intézet ablakán esett ki egy kezelt, annak is tragédia lett a vége.

A hétvégi esetről a 24.hu cikkezett. Mint írták, információik szerint a 60 év körüli férfi a kórház első emeleti teraszára esett, és nem élte túl a zuhanást. A férfi szombaton került be a dél-pesti kórházba.

A lapnak a rendőrség megerősítette azt a tényt, hogy meghalt egy beteg a kórházban. Hozzátették, az eset kapcsán nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot, ezért a közigazgatási eljárásban vizsgálják a történteket.

Október elején az Országos Onkológiai Intézetből esett ki egy nő. Amint arról korábban hírt adtunk, a 66 éves nő műtét után volt, vasárnap meglátogatta a családja, még azt is mondta, milyen ruhában szeretne hazamenni, hétfő hajnalban viszont kiesett a negyedikről, a zuhanás során pedig életét vesztette. A lánya akkor úgy nyilatkozott, nem hiszi el, hogy szándékolt lett volna édesanyja cselekedete.

Szeptemberben a kaposvári kórház harmadik emeletéről, a gyermekosztályról zuhant ki egy 8 éves gyermek, és életveszélyesen megsérült. A rendőrség ott foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt bűntető eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen.

A Jahn Ferenc kórház (MTI Fotó: Faludi Imre)