A Kaméleon lett az Álarcos énekes harmadik évadának győztese
A fináléban is a stúdióban ülő nézők és a Nyomozók döntöttek a helyezésekről.
A fináléban is a stúdióban ülő nézők és a Nyomozók döntöttek a helyezésekről.
A szolgáltatással lehetőség lesz végre a podcastokban szövegesen keresni.
Kávékóstolóval, blend building bajnoksággal, szakmai beszélgetésekkel és minden eddiginél több kiállítóval ünnepli a kávé világnapját vasárnap a budapesti Akvárium Klubban a Kávé Napja elnevezésű rendezvény.
Állítólag azután határozta el magát, hogy júliusban a világűrben járt űrvállalata űrhajóján és visszanézett a bolygóra.
Japánul, angolul és portugálul szerepelt benne az üzenet.
Az állat nagyjából 40 méteren át vonszolta magával a fiút, míg végül elengedte.
A kocsiban sok ezer font értékű csomag is volt, amikor elvitték.
Az 54 éves férfi súlyosan megsebesült, de el tudott menekülni és kerékpárral jutott haza.
Egy fotós, illusztrátor elképzelte, milyenek lennének a mesefigurák címlapsztárokként.
Egy-egy család 200-400 méteren termeszt uborkát, ami jól kiegészíti a szűkös lehetőségeiket.
A nagykanizsai Csónakázó-tóból fogtak ki egy óriási tükörpontyot.
A válogató második napján A Konyhafőnök történetének eddigi legnagyobb lángjai csaptak fel.
Érvek, ellenérvek, jótékony hatások, mire érdemes figyelni: összeszedtük a legfontosabb szempontokat, ha a futással kacérkodsz.