Mont-Saint-Michel – az óceán piramisa

Mont-Saint-Michel – az óceán piramisa

Mont-Saint-Michel egyike Franciaország legragyogóbb gyöngyszemeinek, ahova már több mint 1000 év óta zarándokok és utazók tömegei vándorolnak. Évente több mint 3 millió ember nézi meg ezt a kis csodát.

A sziget, mely még most is misztikus jelentőséggel bír, a Couesnon folyó torkolatában, egyetlen kúp alakú, 78 méter magas gránitsziklatömb, mely Franciaország normandiai partjaitól 1 km-re, a La Manche csatorna árapálysíkságából emelkedik ki. Régen csak apály idején lehetett megközelíteni, így a csendes elszigeteltség a szigetre vonzotta a szerzeteseket, akik hamarosan kis kápolnát építettek itt.

A legendák szerint 708-ban Szent Aubert-nek, Avranches püspökének megjelent Szent Mihály arkangyal, és megparancsolta, hogy a tengerből kiemelkedő sziklán építsen kolostort. Miután St. Aubert püspök először nem tett eleget az utasításnak, az arkangyal lyukat égetett ujjával a püspök kalapján. A Mont-Saint-Michel szigetén a kolostor első templomának felszentelésére 708. október 16-án került sor.

A francia forradalom idején a bencés kolostort bezárták, és börtönné alakították át.

Az UNESCO Világörökség listájára az elsők között vették fel 1979-ben.

Mont-Saint-Michel

12-2-640x427

Mont-Saint-Michel5-640x427

Mont-Saint-Michel4-640x427

Mont-Saint-Michel3-640x427

Mont-Saint-Michel2-640x427

Szent Mihály sziget lakóházak

St Michel szigete üzletek

Forrás: Wikipédia