Noah Scalin: matrica önarckép és koponyák minden mennyiségben

Noah Scalin: matrica önarckép és koponyák minden mennyiségben

Noah Scalin-t régebben már felkapta az internet, amikor szinte bármiből koponyát készített.

Azért vágott bele ebbe a projektbe, mert megakadt, elveszítette a motivációját, és alkotnia kellett valamit, amitől ismét lendületbe jön. Akkor még nem sejtette, hogy a Skull-A-Day nevű kezdeményezése mögé hamarosan elhivatott rajongótábor áll be. Legelső művét 2007-ben készítette el, egy darab narancsszínű papírból:

skull1

Innentől pedig a lehető legváltozatosabb anyagokból és technikákkal folytatta a sort, csak ritkán ismételve meg ugyanazt a módszert.

Az olyan kézenfekvő megoldásokat, mint a stencil, a vízfesték vagy a post-itekből kirakott koponya, hamar ellőtte, de aztán magnókazettát darabolt fel, krétával körberajzolta a járdára dobott rágógumikat, cipőfűzőket tekert össze, és penne-darabkákat rakosgatott egymás mellé. Készült koponya zabkásából, petróleumzseléből, képregényekből, bankjegyből és borosüveg dugójából is.

skully-960x813

Legújabban szintén teljesen közönséges, mindennap használt tárgyakat, eszközöket szerepeltet alkotásaiban, de most leginkább arcokat alkot – matricákból, vagy akár ruhákból: