Az alább bemutatott fotókat Hugo Jaeger, Hitler személyi fotósa készítette. Hitler személyi fotósaként az egyetlen célja az volt, hogy képeivel kitörölhetetlen emléket állítson a német felsőbbrendűségnek.
„Ennek nem más volt az oka, mint hogy Hitler már a hatalomra kerülése előtt felismerte a szimbólumok és a vizuális jelek erejét. A náci propaganda által alkalmazott jelképrendszer egyszerre volt könnyen befogadható, végtelenül egyszerű, de ugyanakkor tekintélyt parancsoló. Semmi nem volt véletlen, mindent gondosan megterveztek a maximális pszichológia hatás elérésnek érdekében. A nagy felületen használt vörös szín, jelmondatok nélkül is fenyegető, a harsány megjelenés ösztönösen ráirányítja a figyelmet a központi elemre, a fekete-fehér színek kontrasztjával kiemelt horogkereszt ősi jelképére.
A birodalmi Németország fekete-fehér-vörös zászlója alapján felépített megjelenés nemcsak azért lett népszerű, mert a németek nemzeti öntudatára hatott, hanem azért is, mert jól használta ki azokat az asszociációkat, amiket a színek és a formák tudat alatt generálnak. A német propaganda elképesztően következetesen használta ezt a jelképrendszert, így már érthető, miért volt fontos Hitlernek, hogy a párt eseményeiről készült képek színesben is eljussanak az emberekhez, ne csak fekete-fehérben.
1945 tavaszán a szövetséges csapatok már benyomultak Németországba, Jaeger pedig felismerte a vesztes helyzetet, és egy München melletti faluban bujkált. Tisztában volt fotóinak jelentőségével, archívumának legfontosabb darabjait ezért végig magánál őrizte. Nála voltak a fotói akkor is, amikor egy nap amerikai katonák járták végig a falut fegyverek és katonák után kutatva. Jaeger a negatívjait egy táskába rejtette, mert tudta, hogy ha megtalálják őket, és felfedezik kapcsolatát a náci párttal, nem kerülheti el a felelősségre vonást.
A táska tetejére egy társasjátékot és egy üveg brandyt is rakott, hogy személyes holminak álcázza a csomagját. Amikor a katonák elvették tőle a táskát, csak az italig és a játékig jutottak a keresésben, és leültek koccintani egyet vele, majd távoztak. Jaeger ezután felismerte, hogy amíg a képek nála vannak, sosem lesz biztonságban, és inkább elásta a 2000 fotóból álló kollekciót a falu körül.
Éveken át pihentek a föld alatt a képek, Jaeger néha elővette és újracsomagolta őket, hogy ne menjenek tönkre, majd 1950-ben egy svájci fiókban helyezte biztonságba a negatívokat. A Life-ot csak jóval a háború után, 1965-ben kereste fel, hogy eladja fotóit, a magazin pedig meg is vette mind a kétezer képet. Közlésükkel viszont még hét évet vártak: Jaeger fotóit először csak 1970-ben mutatták be a lapban.” – Index
A cikk még nem ért véget, lapozz a következő oldalra!