Egy blogger 500 horgolt szívecskét rejtett el Budapesten

Egy blogger 500 horgolt szívecskét rejtett el Budapesten

Valentin-nap alkalmából egy blogger ötszáz apró horgolt szívet rejtett el Budapest különböző pontjain.

Az akció kitalálója a horgolással foglalkozó Topy világa blog szerzője, Bellai Marina. Minden szívhez jár egy kis üzenetet is, amin az áll:

Van szíved! Bálint-nap alkalmából 500 db szívet horgoltam, és elrejtettem Budapesten. Ez az egyik.

Marina a blogján azt írta, „egyrészt kézenfekvő, hogy aki megtalálja, az kap egy horgolt szívet – tehát van szíve.” Ugyanakkor ezzel a rövid üzenettel szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkiben ott lakozik a jó.

„Amolyan gondolatmagnak szántam ezt a mondatot, és remélem, hogy lesz, akiben szárba szökken” – írja a kedves játékról.

Marina azt is elmondta, január eleje óta naponta átlagosan 40 szívecskét horgolt, és összesen mintegy 400 méter fonalat használt fel az akcióhoz. A szívecskékből elvileg a főváros szinte összes kerületébe jut, február 2-án kezdték elrejteni őket, de 14-e előtt az összes ki fog kerülni valahova. Facebook-oldalán már többen jelezték, hogy találtak is belőlük.