Hajdú Péter korábbi üzlettársa nyúlta le Sarka Katát

Hajdú Péter korábbi üzlettársa nyúlta le Sarka Katát

Folytatódik a soha véget nem értő celebdráma: a Story kiderítette, hogy Hajdú Péter korábbi üzlettársával kószál újabban Sarka Kata. Kata is megszólalt.

A bulvárlap úgy tudja, a B. István nevű férfi egyben a család régi barátja is – bár ezek után Hajdúnak már nyilván nem annyira barátja – és az üzletember rendszeresen ott is alszik Sarka Kata 12. kerületi lakásán.

Hajdú Pétert nem lephette meg nagyon a B. Istvános cikk, mert korábban is célzott rá: „Az árult el, akiben a leginkább megbíztam. Amikor nyáron arra jöttem haza, hogy üres volt a ház, Kata elköltözött a gyerekekkel, és én egy órát sírtam a gyerekszobában, ő volt az első, akit felhívtam” – nyilatkozta a válás-balhé kitörése után nem sokkal.

Sarka Kata a mai Story-cikkre reagálva azt írta a Facebookján:

Engem pedig már az nem lep meg, hogy a (volt) férjem rendszeresen, hónapok óta a fizetett újságírójával (K. Szabolcs) különböző cikkeket írat rólam. Az sem lep meg, hogy próbál rossz színben feltüntetni, hogy leplezze azokat, amiket az elmúlt 10 évben rendszeresen velem tett, mert retteg, hogy kiderül… Az pedig, hogy címlapon közlik, hogy fotók az új páromról, belül pedig csak egy fekete autó, az elég erős átverés… Azért legyen mindenkinek szép napja!