Magyar kutya lett a legszebb a világ egyik legnagyobb kutyakiállításán

Magyar kutya lett a legszebb a világ egyik legnagyobb kutyakiállításán

A Crufts Dog Show-n minden évben a legszebb kutyák mérik össze erejüket.

Idén a skótjuhászok mezőnyében csaknem 300 vetélytársat utasított maga mögé ez a magyar kutyus. Az NL Cafe cikkéből kiderül, hogy a díjnyertes eb – teljes nevén Prince of Sunlight Naomi, hívónevén Zara – most három éves, de már korábban is sikerrel vette a neves, több mint 100 éves világverseny akadályait: két éve is megnyerte már ugyanitt a kölyökosztályt.

A kutya tenyésztője, Szalczinger József elmondta, hogy a kenneljéből származó kutyák és utódaik Európa-szerte nagyon sikeresek. A kiállításra készülő ebek már kölyökként megtanulják, hogyan mutassák meg magukat, és hogyan kezeljék az utazással, kiállítással járó stresszt.

„Zara, aki idén lesz három éves, eddig is ismert és sikeres volt Angliában, hiszen két évvel ezelőtt a Cruftson már megnyerte a kölyökosztályt és sok más kiállítást is. Angol tenyésztő barátainknál él. A nagyszerű eredmény ennek ellenére meglepetés volt még nekem is, mivel Angliában egy angol fajtával, neves angol bírónál, külföldi tenyésztésű kutyával nyerni kuriózum.”