Tóbiás, a másik jeladós magyar fekete gólya, a keselyűsi erdészet területén lévő, bekamerázott fészkében.

Hazatért Afrikából Zoltán, a másik jeladós magyar fekete gólya is

Zoltán februárban összesen 3600 kilométert tett meg, több, mint egy hónappal Tóbiás után érkezett vissza Magyarországra.

A jeladóval ellátott madár a Gemenc Zrt. honlapján szereplő térkép szerint február 8-án indult el Közép-Afrikából, február 17-én érkezett a Nílushoz a szudáni Rabaq közelében, majd a folyóval párhuzamosan haladt észak felé, március 2-án már a Holt-tenger északi részétől 270 kilométert megtéve Tripolitól 26 kilométerre nyugatra éjszakázott.

Zoltán csak az első 6 napon 1250 kilométert tett meg, és további érdekesség, hogy Luxortól szinte ugyanazt az útvonalat követte (20-50 km eltéréssel), amelyen ősszel repült a telelőhelye felé.

A gólya a napokban tért haza Magyarorszgára, most Baja közelében tartózkodik.

A másik jeladós fekete gólya, a 18 éves Tóbiás már februárban hazaérkezett, róla itt írtunk, az ő fészkét webkamerán is lehet figyelni.

Tóbiás, a másik jeladós magyar fekete gólya, a keselyűsi erdészet területén lévő, bekamerázott fészkében.