Észbontó körülmények között szerezték meg a legelső magyar jogsit

Észbontó körülmények között szerezték meg a legelső magyar jogsit

Most júliusban lesz 116 éve, hogy kiadták az első magyar jogosítványt, de a vizsga körülményeire álmaidban sem gondolnál.

Budapesten 1895-ben indult meg az autós közlekedés, és a Vezess.hu írása szerint eleinte semmilyen dokumentum nem kellett hozzá, hogy vezessen az ember.

Az autósok és a lovaskocsisok között azonban komoly konfliktus alakult ki. Az autók ugyanis a motorzajuk miatt megijesztették a lovakat, az állatok megvadultak, az pedig senkinek sem volt jó.

A fogathajtók levélben kérték a budapesti rendőr-főkapitányt, hogy intézkedjen, a nyomás hatására pedig 1901-ben megtörtént a motoros közúti járművek közlekedésének szabályozása. Innentől fogva csak az vezethetett, aki sikeresen levizsgázott.

A legelső jogsit 1901 júliusában szerezték meg. A vizsgát a Városliget szélén tartották ünnepélyes körülmények között. Ez még nem minden: az autóvezetőknek néhány pohár bor után, cigányzenére kellett megmutatni, hogy értenek az automobil vezetéséhez. Ahhoz egyébként, hogy az egész országban bevezessék a jogsi kötelező meglétét, még kilenc évet kellett várni.