Sokan kedvelik a japán autókat a megbízhatóságuk miatt, ezért nem annyira meglepő, hogy nálunk is nagyon sok szaladgál belőlük az utakon. A Toyota pedig egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből, a magyarok nagyon szeretik a márkát, használtan és újonnan egyaránt szívesen veszik. Nem csoda, hiszen ár-érték arány tekintetében a Toyota szuper választás, a paletta ráadásul igencsak széles, a kis szaladgálós autótól a nagy, „mindentelvisz” típusig minden elérhető.
Mások az igények
A széles kínálatra szükség is van, hiszen ahányan vagyunk, annyiféle igényt kell kielégíteni. Van, aki rendszeresen szállít az autójával nagyobb tárgyakat, nekik elengedhetetlen a platós, erős autó, ami akár terepen is megállja a helyét. Másoknak a minél kompaktabb méret a cél, amivel a városban is könnyű parkolni, sok helyet azonban nem igényelnek magában az autóban. Aztán ott van a „gyanúsan közepes” méret, amibe azért be lehet pakolni ezt-azt, ha éppen nagybevásárolni voltunk, netán még két gyerekülés is kényelmesen befér hátra.
A legtöbb márka mindezeket az igényeket igyekszik kihasználni, ezért igen nagy különbségek vannak a modelljeik közt, ami a méretet illeti. És persze a komfortszint sem egyforma, ami egyértelműen megmutatkozik az árakon – ez pedig a Toyota esetében sincs másképp. Használtan azonban jó vételeket ki lehet fogni, de ne felejtsük el az alvázszámot megnézni, és ez alapján megtudni az autó múltjáról, amit csak lehet!
Melyiket veszik legtöbben?
A legkedveltebb Toyota modellekből is látható a szórás, nagyok és kicsik egyaránt szerepelnek a legnépszerűbbek között.
- Yaris. Bizonyára neked is feltűnt, hogy milyen sok Yarist lehet látni az utakon. Nem véletlenül: kicsi, kompakt, praktikus, amolyan városban futkosós autó, amit kis parkolóhelyekre is könnyű beszuszakolni. Mellé pedig ott a Toyota márka megbízhatósága. Kell ennél több annak, aki legtöbbször egyedül használja a kocsiját?
- RAV4. A RAV4-ből is sokkal találkozhatsz. Ez már a közepes méret, abból is a nagyobbak közé tartozik. Modern megjelenése, erőteljes designja sokaknak tetszik, de persze nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy egy praktikus, kényelmes, jó autóról van szó.
- Corolla. A Corolla régóta számít közönségkedvencnek, és persze folyamatosan újítanak egy kicsit ezen is, így folyamatosan elérhető, kisebb-nagyobb módosításokkal. Az új Corollák már igazán megnyerő külsőt kaptak, nem a tipikus szerény, családi autók designját tükrözik.
- Camry. Hogy a felsőkategóriás autókból is említsünk egyet, a Camry is bekerült a sorba, ugyanis ezt a modellt is sokan veszik. A Camry már 37 éves múltra tekint vissza, nemrég azonban új modellt is terveztek, így várhatóan még többet láthatunk majd útközben.
- Hilux. Nem mehetünk el szó nélkül a Hilux mellett sem, ami az elsőszámú „praktikus” autó: platós, így sok mindent lehet vele szállítani, ugyanakkor a személyautó luxusát nem kell lecserélnünk egy teherautó fapadosságára. A Toyota Hilux egyszerre kényelmes, magas színvonalú és jól kihasználható, nem véletlen, hogy sokan szeretik.
Ha éppen lecserélnéd az autódat, érdemes megnézni a Toyota kínálatát – de ne felejtsd el csekkolni a kocsi történetét, mielőtt nyélbe ütnéd az üzletet!