Részlet a Balatoni Nyár adásából

Botrányos bejelentkezés: megszólalt az M1 riportere

Annyira szétcsúszva jelentkezett be a köztévé tudósítója szombaton élő adásban a Bajai Halfőző Fesztiválról, hogy le kellett keverni. A riporter most elmondta, mi is történt.

Amint azt mi is megmutattuk, rendesen készen volt Bencze Péter, az M1 tudósítója szombaton, mikor is élőben jelentkezett Bajáról, ahol halfőző fesztivált tartottak. Egészen pontosan így:

Bencze Péter hétfőn a Balatoni Nyár című műsornak volt a vendége, ahol elmondta, mi is történt igazából – írta a 24.hu.

A riporter elmondta: a helyszínen nagyon meleg volt, erre még a tüzet is meggyújtották a bogrács alatt. Már napokkal az esemény előtt vírusos betegséggel küzdött, de úgy érezte, meg tudja csinálni a bejelentkezést. A helyiek megkínálták pálinkával, amiből elmondása szerint egyet be is vágott a gallér mögé, mert nem tudott ellenállni a vendégszeretetnek.

Bencze Péter ekkor úgy járt, mint az Ossian frontembere, Paksi Endre a legendás debreceni koncerten: a gyógyszer és a pia találkozott, amiből megszületett a magyar köztévé legpunkabb élőzése.

Péter elnézést kért a nézőktől, mint mondta, három hónapig nem lesz a Híradóban, de reméli, hogy ezután visszatér. Az eset miatt vizsgálat indult, az ominózus videó nézettsége pedig a második napra már 460 ezerre kúszott.

Részlet a Balatoni Nyár adásából