Hőség

Forróság: már hat megyében piros a figyelmeztetés, viharokra is készülj

Az ország teljes déli sávjára a legmagasabb szintű figyelmeztetést adták ki a hőség miatt csütörtökre a hőség miatt, nyugaton jégeső, zivatarok is lehetnek.

Már tegnap megírtuk, hogy ma pokoli idő lesz, de a legfrissebb előrejelzés szerint még annál is durvább hőség várható, mint azt korábban jelezték a szakemberek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint augusztus 10-én tetőzhet a mostani hőség. Mint írták, szinte mindenütt 27, a Dél-Alföldön 29 fok feletti középértékek várhatók.

A tartós hőség miatt az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy és Tolna megyében van érvényben a harmadfokú (piros) figyelmeztetés. Az ország többi területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt. A legmagasabb hőmérséklet 34-38 fok között valószínű, késő estére 25-30 fok közé csökken a hőmérséklet.

Fotó: met.hu

Amint azt az MTI közölte, a késő délutáni óráktól a Nyugat-Dunántúlon néhol lehet zivatar átmeneti viharos széllökések, jégeső és intenzív csapadék kíséretében.

A tájékoztatás szerint kisebb eséllyel akár heves zivatar is kialakulhat 80 kilométer/órát meghaladó szélrohamokkal. Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére a heves zivatarok veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Fotó: met.hu

Hőség