Fotó: Borsonline.hu/Csányi Kriszta

Megsértődött és lelépett Rékasi Károly, mert kevesen ültek a közönségben

Percek alatt vége lett a Rékasi Károllyal szervezett beszélgetésnek a Színházak Éjszakáján, mert a színész a kevés érdeklődő miatt inkább felállt az asztaltól, és némi verbális toporzékolás után távozott.

Amint azt a Bors írta, Verebes István beszélgetett volna a felépült színésszel a József Attila Színházban. A talk showra alig jöttek nézők, ezen Rékasi felhúzta magát, és egy rövidke monológ után távozott.

„Mostanában sokat hallgatom a Halott Pénz zenéjét az autóban, és nem is gondoltam volna, hogy ezekben a dalszövegekben mennyi igazság rejtőzik. Azt hallottam benne, hogy aki mindent elveszít, nullára ér­kezik, az mindent megtehet. Hasonló történt velem is. Épp ezért nem szolgálom ki azt a helyzetet, ami nincs, ezért elbúcsúzom, viszontlátásra”

– idézte a cikk Rékasi szavait, akit nem lehetett maradásra bírni. A távozásáról fotók is készültek, melyeket a Bors cikkében találsz:

A Barátok közt sztárjának annyira rosszulesett az érdektelenség, hogy néhány mondat után mérgesen távozott.#RékasiKároly #VerebesIstván #lelépett

Közzétette: Borsonline – Bors Szórakoztató Napilap – 2017. szeptember 17., vasárnap

Verebes és a maroknyi néző megdöbbenve fogadta a színész kirohanását. A színház sajtóosztálya szerint pont a Színházak Éjszakáját övező nagy érdeklődés okozta a galibát. Mint írták, kissé összecsúsztak a programok, ezért nem tudták minden esetben tartani a kiírt keződátumot.

„Sajnálatunkra Rékasi Károly nem tudta kivárni a nagyszínpadon tartó filmvetítés végét, ezért korábban távozott, így a meghirdetett kávéházi beszélgetés elmaradt. Galambos Erzsi, Láng József és színházunk vezető színészei nagy türelemmel viselték a délutáni csúszást, egész napjukat a József Attila Színház közönsége körében töltötték.”

– fűzte hozzá a sajtóosztály.

Fotó: Borsonline.hu/Csányi Kriszta